Létmányi István
Gyerekkoromban arra a kérdésre, szeretnék-e zeneiskolába járni, határozott és egyértelmű nemmel válaszoltam. Így aztán, zenei vénám később előtörvén - tinédzserkoromban kénytelen voltam autodidakta módon bepótolni hangszerjátékból és zeneelméletből mindazt, ami még lehetséges volt.
Általános iskolásként, kezdő gitárosként kapcsolódtam be a debreceni Bornemissza utcában, Harsányi Laciék pincéjében próbáló zenekar munkájába. Ez afféle közösségi központként működött, ahol rendszeresen megfordult Borbás Bertalan, Törő Árpád, Bencze Tóni és Tibi, Szabó Tamás és még sokan mások. Ekkortájt Felkai Mikitől vettem gitárórákat, aki nemcsak a hangszerjátékomra, de a zenei ízlésem alakulására is meghatározó befolyással volt. A Debreceni Református Kollégiumának Gimnáziumába járva Berkesi Sándor tanár úrnak - az igazi, született zenepedagógus, aki kedvességgel, szeretettel és észrevétlenül szeretteti meg másokkal a zenét - köszönhetően megszerettem az egyházi és vokális zenét is.
Legkedvesebb ifjúkori zenésztársaim közül sokan lettek hivatásossá, mások az élet egyéb területein, más pályán találták meg boldogulásukat. Tinizenészként muzsikáltam (a teljesség igénye nélkül) Elek István, Cimpa, Bessenyei Gyuri, Istenes László, Antal Csaba, Kocsis Béla, Makovits Dénes, Szekeres Zoltán, Márton Csaba, Kunta Miklós, Gombos Géza, a helyi Lux és Centrál együttesek társaságában.
A gimnázium elvégzése után debreceni vendéglátóhelyeken és helyi rockzenekarokban léptem fel, majd egzisztenciális okok miatt abbahagytam az aktív zenélést.
2010 tavaszán volt alkalmam az ős-Lux zenekar koncertjén a debreceni Kölcsey Központban, a háttérzenekar tagjaként egykori tanárommal, Felkai Mikivel (no meg természetesen Tikász, Pikó, Makranczy Béla - akinek jelenleg használt gitár-hangszíneim egy részét is köszönhetem -, Kiss Sanyi, Gombos, Zicsi, illetve Dobó Gyuszi és Méhes Jancsi, akik a másik műsorblokkban játszottak) fellépni, ami mind emberileg, mind zeneileg nagyszerű élményt jelentett.
A Szálkai Zenekar (nemzetköziül: Szálkai Band) - akikkel a közelmúltban hozott össze a sors - szintén jó hangulatú, kellemes zenei környezet, ahol zenészként is szórakozás és kikapcsolódás a zene.
Másoknak is csak ajánlani tudom :-)